Cím: Örökké, Dobe
Páros: Sasunaru (Sasuke, Naruto)
Egyéb szereplők: Sakura, Kakashi
Korhatár: 12
Írta: Ned
Forrás: AFS

Alig kapott levegőt. Nem csak egyszerű zihálás, vagy légszomj volt ez; a tüdeje szabályosan összeszorult, a torkába gombóc tömörült, ami semmit sem engedett le, ellenben erős hányinger jött egyre feljebb. Konoha edzésmániás balhébetyárának be kellett ismernie, hogy nem bírja az iramot. Az a múltkori edzés Ero-senninnel a vízesés alatt, aztán az éjszakai, több kilométeres táv lefutása Kakashi-sensei vezénylésével túl sok volt. Mire hazavonszolta magát, hogy bedőljön aludni, megszólalt az ébresztőóra, és mehetett minden előről. Szőke tincseit az arcához ragasztotta a verejték, remegő kezekkel markolta hasonlóan remegő térdeit, és csak nézte a lábai alatt táncoló fűszálakat. Sakura a földön térdelve kapkodta a levegőt, még Sasuke, a pókerarcú, rideg Sasuke mellkasa is szaporán járt fel-le. Naruto sajnos nem tudott a többiekre koncentrálni, a füleiben doboló szíve elterelte ugyanis minden figyelmét. Erősen szédült, az égen lángoló napkorongtól még iszonyúan melege is volt. Vagy... nem is attól...? Az óramutató lassan vánszorogva közeledett a délhez, ami most hőség, abból egy óra múlva elviselhetetlen szauna lesz.
Kakashi felnézett a könyv soraiból. Egy fa árnyékában hűsölt, míg a csapat edzett, de úgy vélte, ennyi pihenő bőven elég. Tisztában volt a csapat teljesítőképességével, bár az határozottan meglepte, hogy még Sakura is jobban bírja az általában folyton hangoskodó Narutonál.
- Jól van, folytassátok! Kezdjük egy kis vízen futással.
Sasuke szedte össze magát a leghamarabb, Sakura szorgalmas kiskutyaként követte. Naruto érezte csak úgy, hogy gyökeret eresztett. Minden végtagja ólomnehéznek tűnt. Kakashi merengőn fürkészte az össze-összegörnyedő fiút, amit Naruto hamar megérzett a tarkóján.
- Áh, megyek már, megyek már!
Villantott mesterére egy széles vigyort a szőke, s bár próbált vidámnak tűnni, a hangja el-elcsuklott közben. A folyó széléhez lépdelt, Sakura addigra már messze járt, Sasuke pedig nyugisan igazgatta a meglazult kunaitáskát a combján. Főhősünk a talpába koncentrálta megmaradt chakráját, majd magabiztosan a vízre lépett, de mire kettőt pislanthatott volna, a habok szétnyíltak a lábai alatt. A következő pillanatban derékig csücsült a vízben. Sakura a távolban kuncogott, Kakashi csak a szemét forgatta, míg Sasuke lenézőn végigmérte társát.
- Hupsz - konstatálta a szőke egy zavart nevetéssel. Sasuke már épp elfordult volna tőle, ám hirtelen visszakapta rá a pillantását- M-mi az? Mit nézel?
Az Uchiha egyenesen felé indult. Narutonak még így, a vízben ülve is melege volt. Sasuke leguggolt előtte, jobban szemügyre vette a másik arcát, amitől a szőke szeretett volna a folyó legaljára süllyedni. Keze a homloka felé nyúlt, Naruto rémülten húzódott hátrébb a gesztust látva.
- Mit akarsz?!
- Maradj már nyugton, usuratonkachi! - rivallt rá a társa, de ahogy megfogta a tűzforró homlokot, egyből kikerekedtek a szemei- De hisz lázad van!

Narutonak valahogy nem volt kedve tiltakozni, hagyta, hogy Kakashi-sensei elvigye a gyengélkedőre Sakura és Sasuke társaságában. Utóbbi egész úton figyelte, ha több ereje lett volna, biztosan kitalál valami jó beszólást, amivel elzavarhatja az Uchihát. Borzasztóan zavarta ugyanis a rászegeződő, sötét, komor szempár. Pont akkor értek oda, amikor egy Narutoval egykorú, szőke kisfiút toltak be a műtőbe. Az egyik nővérke főhősünkről is gondoskodott, és fél órával később, az ajtón kilépve végigviharzott a folyosón - bár a kanyarig sem jutott el, mert egy roppant morcos arcú, fáradt és nyűgös Uchiha az útját állta.
- Hogy van?
Még jó, hogy a nővérke nem kapott sikítófrászt azoktól az ijesztő, üres, fekete szemektől, bár zavarában majdnem elújságolta, hogy reggel kicsit sokat evett, és a főnöke nem fizeti ki rendesen, de amúgy jól, köszöni.
- K-kicsoda?
- Szőke, idegesítő és ekkora -Sasuke lefelé fordított tenyerével mutatta Naruto magasságát, mire a nővérke arca egyből elszomorodott. Gyászosan megrázta a fejét.
- Nagyon sajnálom. Már túl késő... csak pár órája maradt... Fogadják őszinte részvétem.
Sasuke biztosra vette, hogy abban a percben valaki aljasul mögé osont és nyakon öntötte egy vödör hideg vízzel, ugyanis úgy megszédült a hírt hallva, hogy bele kellett kapaszkodnia a falba, nehogy összeessen. Ki van zárva, hogy az a hangos lúzer, a legjobb barátja...! A fal fájdalmasan felkongott az ökle nyomán. 

Az ajtó nehezen nyílt csak ki, Sasuke alig találta meg a kilincset. A padló gyászosan nyikorgott léptei alatt, ahogy egyre közelebb és közelebb ért az ágyhoz. Megint érezte az aljas idegen jelenlétét, valami erősen markolta ugyanis a gyomrát, a tüdejét. Alig kapott levegőt, és mikor elhatározta, hogy megszólítja az ágyon fekvő fiút, egy hang sem jött ki a torkán. Naruto sápadtnak tűnt a magas láz ellenére is, az arcából kiszökött minden élet. A fejpántja nélkül egy teljesen más srácnak látszott, a hosszú, szőke tincsek kócosan keretezték körbe babaarcát. Sasuke nézte egy darabig, majd tehetetlenségében lehuppant az ágy szélére, a matrac hullámzására pedig az égkék szempár is felnyílt.
- Hé, Sasuke - Naruto hangja szánalmasan erőtlennek tűnt, amibe Sasuke egy kis fájdalmat is beleképzelt.
- Ne beszélj, usuratonkachi. Már megint csak a baj van veled.
A fiú arcán átsuhant egy ravasz, "én leszek a Hokage"-Narutos vigyor, amitől az Uchiha úgy érezte, hogy már nem a gyomrát, hanem a szívét szorítja valami veszettül össze. Hosszú csend állt be kettejük közé, hallani lehetett a folyosóról beszűrődő beszélgetéseket, a kinti fán ücsörgő madarakat. Sasuke dacból, tüntetőleg hallgatott, Naruto pusztán csak a megfelelő szavakat kereste. 
- Annyira nem is utállak ám - született meg végül a vallomás, amitől Sasuke szemei tágra nyíltak.
- Ezt most miért mondod? - feltételezte, hogy Naruto búcsúzni akar. Ettől meglódult a szívverése, és az a láthatatlan fickó, aki egyébként kezdte elképesztően idegesíteni, belemarkolt a torkába, elzárva ezzel a levegő útját.
- Csak mondom és kész.
A szőke feje pirulva csuklott félre, a máskor vidám, élénk szempár most egyhangúlag méregette a karjába csöpögő infúziót. Sasuke mocorgott egy kicsit az ágyon. A falióra nagymutatója kattant párat, mire végre sikerült összeraknia fejben egy értelmes mondatot.
- Annyira te sem vagy idegesítő.
A kék szempár meglepve villant vissza, összeakadt a feketével, egészen egymásba gabalyodtak, összefonódtak, elvesztek, míg végül mindketten félre nem kapták a fejüket. Naruto orrig felhúzta a takarót, Sasuke egy repedést bökdösött a cipője orrával a padlón. Ostobának érezte magát, irtó hülyének, mégis magára haragudott inkább, mint sem a szőkére. Csak akkor nézett rá ismét, amikor Naruto szemei egy fáradt sóhajjal lecsukódtak.
- Hé! Még ne aludj el! - Sasuke magából kikelve ragadta meg a takarón keresztül a fiú egyébként nem is annyira vékony karjait. Sőt, most, hogy így tapogatja, rá kellett jönnie, hogy Naruto igen jó kondícióban van.
- De... olyan fáradt vagyok... - mivel csak suttogott, Sasukénak közelebb kellett hajolnia hozzá, hogy rendesen értse - naa... csak egy kicsit... kérlek.
Biggyesztette oda a végére a varázsszót, amitől Sasukét ismét elfogta az a tehetetlen düh, amitől odakint is a falat verte. Most legszívesebben a szőke arcát püfölte volna, azokat a kisimult, békés vonásokat az arcán, meg a fáradt gödröket a szemei alatt, és azt a hullafehér bőrt, meg a remegő ajkakat. 
- Naruto! Hé, Naruto! Naruto! - a fiú szeme fáradtan nyílt fel, amolyan "most mondd, amíg még lehet" pillantással - Elmész?
A szőke hosszan emésztgette a szavakat, újra és újra visszacsengett a fejében társa kérdése, míg ki nem ült egy szelíd mosoly az arcára. Sasuke szemei összeszűkültek a fájdalomtól. Határozottan levertnek tűnt, mint egy kisfiú, akitől elveszik a kedvenc játékát.
- Nagyon fáj?
Naruto újfent elgondolkozott egy kicsit. Csendesen lehunyta a szemeit, halványan biccentett egyet. A láz magasan tombolt benne, émelygett és sajogtak a túlterhelt izmai. Sasuke még mindig markolta a karjait.
- Velem maradsz?
A kérdés a szőkétől jött, félig öntudatlanul, és Sasuke erős gyomorgörcsében magára öltötte a lehető legszimpatikusabb mosolyát. Nem azt a fülig érőt, nem azt a kedveset, hanem egy halvány, de szívből szóló ajakrántást, ami egyedül Narutonak szólt, senki másnak.
- Örökké, dobe.
Az égkék szempár egyszer még felnyílt, erőtlen mosoly villant az Uchihára, aztán a szemhéjak lecsukódtak. Talán most, utoljára. Hiába szólongatta, hiába rázogatta a fiút, Naruto már átzuhant egy másik, békésebb és fényesebb világba.

Nem tudta volna megmondani, mennyi idő telt el. Talán percek, talán órák, de az is lehet, hogy napok. Mint aki egy genjutsu bűvölete alá került, csak annyiban különbözött attól a jelenlegi helyzet, hogy ez véresen valós volt. És véresen komoly. És véresen nehéz. A szőke úgy feküdt ott mellette, mint aki a legszebb álmát álmodja, így Sasuke agya valamiért nem tudta összerakni a képkockákat. A barátja... aki hosszú idők óta talán az első, és talán a legjobb... Uzumaki Naruto most... halott?
Feje ernyedten zuhant rá a szőke mellkasára, belefúrta a homlokát, a takarón keresztül mélyen beszívta az illatát. Nem sírt, nem dühöngött, csak mérhetetlen zűrzavarral a fejében, káosszal és hűvös űrrel a szívében feküdt a fiún, még mindig markolva annak karjait, már-már ölelésszerűen. Ez az ostoba, semmirekellő mitugrász sokkal jobban belopta magát a szívébe, mint hitte. Az a rengeteg rivalizálás, az a rengeteg küldetés, azok a felszínes viták, egymás szívatása és oltogatása mind hozzá tartozik, mind ezen érzés része, de ennél sokkalta fontosabb az a szeretet, amit a szőke iránt érez. Persze csak titokban, jól elnyomva, hisz ő mégiscsak egy bosszúálló, akinek nincs ideje efféle hülyeségekre. De most újra átélte, újra végignézte, ahogy egy számára fontos ember csak úgy, önhatalmúlag kisétál az életéből. Ezért is utálja a szőkét! El akarja mondani neki, hogy utálja, és rohadt mérges rá, mert ő, Uchiha Sasuke, klánja utolsó tagja, nem engedte meg, hogy meghaljon! Ám most már hiába tesz bármit, Naruto karjai ugyanúgy fekszenek mozdulatlanul, pillái ugyanúgy ölelik békésen egymást, a szíve is ugyanúgy ver, egyre gyorsabban...

...he?

Naruto szíve vert, mit vert, zakatolt, de olyan őrült tempóban, hogy Sasuke azt hitte, mindjárt kirobban a fiú mellkasából! Az agyában megszólalt az "információtúlcsordulás, a rendszer leáll" vészjelző. Nem érti.
- Sa-Sa-Sa-Sa-ke?! -a szőke hangja eszméletlenül remegett, Sasuke pár pillanatig azt hitte, a lelkiismerete játszik vele- mi-mi-mi-mi-csi-sz?!
Igaz, hogy értelmük nem sok volt, de a szavak egyértelműen Naruto száját hagyták el. Az Uchiha nagy nehezen erőt vett magán, kómásan, lassan emelte fel a fejét. Szinte azonnal szembetalálkozott egy vibráló, kék szempárral, meg egy eszméletlenül vörös arcú Narutoval. Még a meglepettséget is elfelejtette letörölni az ábrájáról, olyan mesebelinek tűnt ez az egész.
- Naruto?
- Mi a jó égért fekszel rajtam?! - mutogatott a szőke a saját mellkasára kábé ugyanakkora sokkhatás alatt.
Sasuke olyan lassan pislogott, ahogy a tv-ben látott, romantikus sorozatokban szokás, amikor a hős váratlanul felébred a kómából, és a hősnő sírva ráveti magát. Most akkor... ő lenne a hősnő?
- Nem haltál meg?
- Egy megfázástól?
Naruto egyre biztosabb volt benne, hogy nem ő szorul orvosi kezelésre, hanem a társa. Hát igen, az Uchihák már csak ilyenek, valami nagyon elpattanhatott a sötéthajú fejében... Sasuke pont ellenkezőleg, egy darabig úgy nézett Narutora, mintha már megint valami hülyeséget csinált volna - aztán a szavak egyszersmind értelmet nyertek a fejében, és az arckifejezése 180 fokot torzult.
- MEGFÁZÁS?!
- Mi-miért, nem az? -a szőke riadtan kapott az arcához, megfeledkezve a karjába szúrt infúzióról- én is elkaptam azt a nyavalyát, mint a szomszéd szobában a srác, nandattebayo?! Nem akarok meghalni, datte-datte-dattebayooo!
- Szomszéd szobá...
Hoppá, Sasuke fejében összeállt minden. Egy egyszerű félreértés és egy még egyszerűbb nátha miatt járatta le magát a legbosszantóbb riválisa előtt? Egy vacak kis betegség csinált belőle ekkora marhát? És ő még képes volt azt mondani a világ legnagyobb lúzerének, hogy nem annyira idegesítő, meg hogy örökké vele marad?! Ökölbe szorított kezén egyre csak gyűltek a ráncok, mire Naruto arcán kaján vigyor suhant keresztül.
- Csak nem aggódtál értem?
Sasuke felpattant az ágyról, öklét fenyegetőn lengette a szőke felé, de egy kórházi ágyban lábadozó beteget mégsem kólinthatott fejbe, bármennyire is megérdemelte volna.
- Én ugyan nem!
- Aggódtál, aggódtál, aggódtál... - Naruto vidáman énekelgetett. Roppantul élvezte a mindjárt-felrobbanok arcú Sasuke látványát. - Hey, hey, a nagy bosszúálló elpirult?
- Soha többet, dobe!
Sasuke ökle kíméletesen koppant a szőke tincsek között, majd az ajtó bevágódott utána, magára hagyva a fejét dörzsölgető Narutot az ő borzasztó náthájával.